Az elhunyt olimpiai érmes sportolók özvegyeinek járó életjáradékkal kapcsolatos – kivételes eljárásban tárgyalt – törvénymódosítási javaslat vitájával folytatódott az Országgyűlés csütörtöki ülése.
Simicskó: Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra
A kormánypárti előterjesztők nevében Simicskó István (KDNP) kifejtette: azért kezdeményezték a törvénymódosítást, mert a kiváló sportoló és remek családapa Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra. Noha a parlament általában személyekre szabottan nem módosít törvényt, ez a haláleset rávilágított arra a jogszabályi hiányosságra, amit orvosolni kell emberségből, szurkolói magatartásból fakadóan és jogalkotói felelősségtől vezérelve – mondta expozéjában. Szavai szerint a sportbarát magyar társadalom szívesen fogadja a változtatást, és reméli, minden képviselő megszavazza majd az Országgyűlésben.
A KDNP-s politikus hangsúlyozta, hogy a sportsikerek közös nevezőt jelenthetnek a globalizálódó világban, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pedig nagyon sok fiatalnak mutatott példát. A sporttörvény-módosítási javaslat lényege, hogy Benedek Tibor özvegye jogosult legyen az olimpiai járadék teljes összegére egészen a közös gyermekeik nagykorúvá válásáig. A jelenlegi szabályozás tíz év házasságot ír elő, Benedek Tiborék azonban éppen idén augusztusban lettek volna tíz éve házasok – közölte. Az előterjesztés a tízéves időtartamot öt évre szállítja le. Simicskó István szerint a módosítással kifejezhető az együttérzés Benedek Tibor családjának.
Szabó Tünde: Sportolóink megbecsülése közös felelősség, kötelezettség
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár – aki maga is előterjesztője az indítványnak – a kormány képviseletében kiemelte: sportolóink megbecsülése közös felelősség és kötelezettség, a szép eredmény, a helytállás ugyanis nemcsak a sportolót, hanem az egész nemzetet büszkévé teheti. Rámutatott: Magyarország a nyári olimpiákat figyelembe véve az éremtáblázat nyolcadik helyét foglalja el, lélekszám alapján pedig dobogós helyen áll. Azt is mondta, hogy az olimpiákon legendává váló sportolók miatt gyermekek százai kapnak kedvet a sporthoz. „Alapvető fontosságú tehát, hogy megbecsüljük kiemelkedő sportolóinkat” – hangoztatta.